Életutunk, életfeladatunk

Valóban úgy van, ahogy a spirituális tanítások mondják? Valamennyien egy fenn összerakott feladattal érkezünk?

Akárhogyan is… nézz meg egy kisgyermeket. Ő még rá mer csodálkozni a világra, és issza a csodáját… Ő még elhiszi, hogy bármi, amit szeretne, az megvalósulhat, mindegy, hogy űrhajós vagy buszvezető, hercegnő vagy gyerekorvos szeretne lenni… Ő még mer nagyot álmodni…

De honnan jön ez a gyermek zsigereiben lévő hit, hogy ő valami több és ő maga többre hivatott, mint az a csepp test, amibe éppen most belekényszerül?

A Bibliában ott van a válasz... Ők még TUD-nak.

„Bizony mondom néktek,
ha meg nem tértek és olyanok nem lesztek,
mint a kis gyermekek,
semmiképpen nem mentek be a mennyeknek országába.”

                                                              Jézus Mt. 18 3
 

Aztán akarva-akaratlan mi felnőttek elkezdjük letördelni a szárnyaikat… Ismeritek az alábbi mondást?

Kisfiam! Járt utat a járatlanért el ne hagyj!

De kérdezem miért is ne?

Amikor minden valamirevaló magyar népmesében a legkisebb fiú elmegy világot látni? … Ő talán nem a járatlanon megy? Ráadásul a szülei általában nem lebeszélik róla, hanem támogatják, az apa áldását adja rá, az anya hamuba sült pogácsát süt neki… És a fiú a mese végére rendszerint el is nyeri méltó jutalmát.

Szóval így kezdődik… Úgy tűnik, a való életben valahol ott kezd megbukni a boldogulásunk, hogy rendszerint a szülőktől sem a boldogulás mintáját látjuk…

Kisfiam, széllel szemben nem pisálunk!
Jobb félni, mint megijedni!
Jobb ma egy veréb, mint holnap egy túzok!

Ezek a mondások tükrözik azt az általános szülői hozzáállást - ami lassú víz partot mos alapon - előbb-utóbb kikezdi a gyermek álmait…

És az a kis csodalény, aki annak idején addig álmodozott, beszélt, gondolt, igézett, rajzolt, (=teremtett), míg a számára hőn áhított ajándék tényleg ott volt a karácsonyfa alatt, felnőtt korára elfelejti az álmait, és talán azt is, hogyan is kell (nagyot) álmodni.

Miért vagyok itt? Mi a vállalt életfeladatom? - mire egyáltalán felmerülnek bennünk ezek a kérdések, addig már a többség eltévedt és fogalma sincs, mi a válasz, merre is induljon.

Már azt nagy dolognak tartom, ha egyáltalán felmerülnek valakiben a fenti kérdések. Sokakat annyira leköt a hétköznapok „küzdelme”, a tennivalók és ügyintéznivalók sokasága, hogy teljesen megmaradnak a materialista szinten, és az, hogy mindannyian egyfajta vállalt küldetéssel érkeztünk, fel sem merül bennük.

Akikben viszont felmerül, azoknak számtalan megoldást kínál a spirituális világ, sőt úgy is fogalmazhatnék, hogy ember legyen a talpán, aki ki tudja választani a megoldások széles választéka közül, hogy merre induljon.

Menjek asztrológushoz, aki a horoszkópomból, kineziológushoz, aki izomtesztből, látóhoz, aki az általa érzékelt aurámból, numerológushoz, aki a nevemből és a születési időpontomból mondja meg a választ?!… és még sorolhatnám a további lehetőségeket.

Én azt gondolom, hogy a válasz igen, és nem egyszerre…

Ha valaki úgy érzi, szüksége van egy mankóra, egy számára hiteles segítőre, aki a fent felsorolt vagy akár fel nem sorolt módszerek valamelyikével segít, az nyugodtan menjen.

Ugyanakkor úgy látom, hogy az igazi tudáshoz nincs szükségünk senki másra. Mélyen belül mindannyian tudjuk, hogy miért vagyunk itt, mi a vállalt életfeladatunk… Csak ez a feladat nem tudatos, képletesen szólva fátylak takarják…

Honnan tudod, hogy még el sem kezdted az életfeladatodat?

Nézz végig az életeden, ha nehéznek látod, ha küzdelmek sorozataként éled meg, ha úgy érzed, nem hallgattál a belső hangodra ott, ahol kellett volna, és ezért elszalasztottál valamit, ha hullámvasútként hullámzik az életed, akkor tudd, még nem léptél rá az életutadra.

És hogyan tudnánk mégis az életfeladatunk nyomára akadni?

Figyeld a jeleket, üzeneteket, melyek vágyak, megérzések, élethelyzetek formájában érkeznek hozzád! Nézz magadba, de úgy őszintén, igazán… Nincs értelme hazudni, csak magadat csapnád be…

Mi az, ami nagyon nagy hatással van Rád? Milyen körülmények között érzed nagyon otthonosan magad? Mi indít meg nagyon? Milyennek látod magad kiteljesedve? Mit súg a belső hangod?

Mi a közös ezekben a kérdésekben? Mindegyik egyetlen választ firtat.. ahol Te tényleg Te vagy!

Ha most azonnal nem érkezik konkrét válasz… és nyilván az a ritkább, hogy azonnal érkezik… az is rendben van. Akkor is legalább elkezdtél foglalkozni a kérdéssel, és előbb-utóbb, épp amikor itt lesz az ideje, megérkezik a válasz is.

Addig pedig tudd, bármi is talál meg, bármit is tapasztalsz meg, az mind a felkészülésed része… olyan ez, mint egy edzésterv. Felkészít arra, hogy majd megéld az életfeladatodat, amikor itt lesz az ideje.

Honnan tudod, hogy már a vállalt utadon jársz?

Ismét nézz végig az életeden! Minden területen boldognak és kiegyensúlyozottnak érzed magad? Döntéseidnél mindig a belső hangodra hallgatsz? Akkor is ellent mersz mondani a kitaposott útnak, ha saját magadon kívül senki nem hisz benned? Úgy érzed kiteljesedtél?

Ha a kérdésekre a válaszod igen, akkor már a saját utadat járod, az életfeladatodat teljesíted.

És hová vezet mindez? … mindannyiunkat ugyanoda, vissza az EGY-séghez.

Olyan ez, mint egy óriási hegy… a hegy tetejére tartunk, de mindannyian másik ösvényen kaptatunk felfelé… és mindenkinek a saját ösvényén kell haladnia… Ha valaki áttéved másvalaki ösvényére, akkor ő nem a saját útján halad, úgy is mondhatnám, hogy más életét éli…

Kívánom Neked, hogy Te is rátalálj a saját utadra, amelyet senki más nem tud helyetted járni. 

És ne feledd, az utunkat mindig áldás kíséri, függetlenül attól, hogy mennyit botladozunk rajta.

                                                                                                                                                                                                           Kép forrása: itt

Remélem, a hegytetőn találkozunk!

Addig is csodálatos utazást kívánok!

Éva

• Előző